Diplomaosztó

2006.08.25. 15:10

A hét elején benéztem az egyetemre, hogy megérdeklődjem, mikor kapom meg végre a diplomámat. Csak az oktatási dékánhelyettes irodája volt nyitva, ott a titkárnéni közölte, hogy szeptember 16-án lesz 10 órakkor az átadó ünnepség. Megnézte a listáját, és kiderült, hogy nem vagyok rajta. Javasolta, hogy nézzek utána a tanulmányi osztályon, hogy miért, addig nem kapok értesítőt. Hét közepén (csak akkor volt nyitva a T.O. pár órára) beugrottam érdeklődni. Először az ötödévesek felelőséhez mentem, aki a listát összeállította, ő utánanézett, és közölte, hogy jaj, de jó, hogy bejöttem, mert hiányzik egy nyelvvizsgám és ezért nem rakhatott a listára. Mondtam, hogy én tavasszal letettem a nyelvvizsgát angolból, erre közölte, hogy megnézte, de az indexemben nincsen benne. Menjek át a harmadévesek felelőséhez (mert kommunikáció szakosként oda tartozom már és ott vannak az irataim) és nézzek utána a dolognak. Átmentem a másik nénihez, hosszas sorban állás. Odajutok végre, néni nehezen érti meg, mit akarok, majd előkeresi az indexemet és közli, hogy tényleg nincsen benne a második nyelvvizsga. Egyik indexemben sem. Hozzam be! Mondtam, hogy én ezt már megtettem, le is adtam róla egy fénymásolatot. Kérdezte, hogy kinek, mondtam, hogy éppenséggel pont neki. Kutatott a dossziéjában, de nem találta. Mondtam neki, hogy a neptunba már betáplálta, nézze meg a számítógépén. Megnézte, s tényleg. Eszébe jutott, hogy igen, ő ezt már ide betáplálta, de az indexembe még nem írta bele. Megkértem, hogy tegye meg a számítógépes adatok alapján. Végül kaptam tőle pecsétet, igazolást, mindent az indexembe. Elkérem, viszem át a másik irodába, az ötödévesek felelőséhez. Ő nagyon örül nekem és gyönyörködik az indexembe került pecsétben, mert ő olyat még nem látott, mutogatja is a kolléganőjének, hogy jaj de érdekes. Végül közli, hogy minden rendben, felvesz a listára és rögtön át is viszi az oktatási dékánhelyetteshez. Majd kapok hivatalos értesítőt, lesz talárpróba meg minden. Ha ezek után a betétlapomat elfelejtik, pipa leszek.

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr356297176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása