Eredetileg szerettem volna a szombat éjjel írt bejegyzésemet újrafogalmazni és több részletben lejegyezni, de a tábori pályázatokkal kapcsolatos döntések kapcsán érkezett visszhangok miatt szeretnék előbb tisztázni pár dolgot:
 
 
- Hosszas vezetőségi levelezés folyt arról, hogy ki számít hivatalosan érintettnek a pályázatokban és ki nem. Én kezdeményeztem a témát azzal, hogy megkérdeztem, nem szükséges-e egy független bizottság felállítása a túl sok elnökségi tag érintettsége miatt. Abban állapodtunk meg, hogy az eddigi gyakorlatot folytatjuk: csak az számított mindig is érintettnek, aki főszervező vagy a főszervezői csapat része. Én ebbe a körbe nem tartozom bele, és Idhren se, mert bár Felagundék pályázata egy helyen őt is főszervezőnek titulálta, valójában csak hibás információról volt szó, ezt telefonhívással és élőben sikerült tisztázni a felekkel. Ez azért is volt így praktikus, mert tudtuk, hogy jobb, ha páratlan számú ember dönt, mert így nem lehet szavazategyenlőség.

- Az elnökségi eredetileg hétköznap lett volna, azért halasztottuk el, mert sem Felagund, sem Cueddo, sem Nimdorc nem ért rá, és nem akartunk az egyik csapat meghallgatása nélkül dönteni. Így került szombat estére az elnökségi döntésestül. Sajnos ennek az volt a hátránya, hogy Idhren nem tudott személyesen jelen lenni, és a Dol Gulduros főszervezői csapatból egyedül Ankalimon volt jelen. Így hat elnökségi tag hallgatta meg mindkét csapatot, méghozzá elég keményen és kíméletlenül lett kifaggatva mindkét fél. Jelen volt nem csak az elnökség, a pályázók és az FB-től Esgal, de egy csomó "mezei" tag is, akik érdeklődve végighallgathatták a kérdezéseket. Egyedül akkor, amikor a döntést megvitatására került sor, lett kiparancsolva mindenki.

- Erynek el kellett mennie, ezért előre leírta a szavazatát egy cetlire.

- Még mielőtt döntöttünk volna, el lett határozva, hogy bárki nyer is, minden korábbinál szigorúbb felügyeletet kíván tartani az elnökség a győztes csapat munkája felett. Dorw szeretne ott lenni minden tábvez-megbeszélésen, és az elnökséget kötelező minden olyan változtatásról értesíteni, ami az elfogadott pályázatban másképpen volt benne.

- A  hosszas megvitatás után összefoglaltuk a felmerült aggályokat mindkét pályázattal szemben, majd titkos, név nélküli szavazással szavaztunk. Papírcetlire írtuk le a választott pályázó csapatot, ezeket az FB számolta össze. Szavazategyenlőség volt: 3-3 elnökségi tag támogatta mindkét pályázó csapatot. Elhatároztuk, hogy Idhrent felhívjuk telefonon, döntsön ő - mert már Esgal felajánlotta, hogy majd eldönti ő, szerettük volna, hogy ha elnökségen belül marad a döntés.

- Hanna telefonon keresztük röviden felvázolta Idhrennek a helyzetet, és elmondta pár mondatban, mik voltak az elnökség aggályai a pályázókkal szemben. Idhren öt perc gondolkodási időt kért. Két perc múlva azonban ránk csörgött, hogy döntött. Hanna kihangosította a telefont, és középre helyezte, hogy mindenki jól hallja. Idhren az Ankalimon-féle pályázatot választotta. Ezután behívtunk mindenkit, és elmondtuk a döntést. Felgundék gratuláltak a nyerteseknek, Ankalimon pedig elfogadta az elnökség szigorított feltételeit.


Legközelebb azzal folytatom, kik voltak a legfontosabb kifogások, utána majd végre talán arra is rátérhetek, amit szombaton akartam írni.
 

 
 Folyt. köv.
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr226296801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HM 2009.10.13. 20:13:33

"kik"? :o

Pisti, az aragorn 2009.10.13. 21:02:47

mik. és nem már hanem bár
süti beállítások módosítása