Furcsa járni az egyetemem falai között. Egyre kevesebb az ismerős arc. Hetedik éve vagyok itt már, és az indulás óta a teljes hallgatóság lecserélődött. És néhány oktató is. Hiányzik a töris évfolyamom. Egyedüli ismerőseim most csak a kommunikáció szakos évfolyamtársak, de ők nagyon más világ. Az alattam lévők idegenek. Aki pedig mostani ötödéves, szinte be se jár. HÖK-választás van nálunk éppen. Ittlétem alatt emlékeim szerint a harmadik. Jól ismerem már a szemben álló két csoportosulást, mindkettő volt már "hatalmon". Ismerem a játszmáikat, erősségeiket, gyengéiket, a mögöttük álló politikai és egyéb erőket, a kulturális különbségeiket. Idén nem szavazok. Minek? Egy évig vagyok már csak itt, az utánamjövők életébe meg minek szóljak bele? Furcsa, ahogyan egyre inkább kívülálló leszek ezen a helyen. Fél lábbal már a nagybetűs életben. Leküzdöm a nosztalgiát.

Az országos helyzet megítélésől pedig annyit csak, hogy Debrecen narancs polgármestere fogalmazta meg a legtalálóbban a dolgot: "Ezt a helyzetet erőből nem lehet megoldani, itt a koalíciónak kell lépnie, mert ha ezt nem teszi, jövő tavasszal a népharag söpri majd el az egész politikai elitet." Hozzátenném, hogy legkésőbb jövő tavasszal. És az egész politikai elitet! Nem csak GY.F-et. Nem csak a kormányoldalt. Most már az ellenzék is kényszerpályán van. Végig kell csinálnia, akár belebukik, akár nem. Ha nem tesz semmit, csak hallgat, a népharag őt is elsöpri majd hamarosan. Ha viszont teljesen azonosul a tüntetők követeléseivel, akkor szalonképtelen lesz a külföld előtt, márpedig nagyon erős nyomás nehezedik rá mind az EU, mind Oroszország részéről. Ha az ellenzék a maga hatalmát építi csak, akkor is vége lesz. A népnek elege van, és nem sok megszorítócsomagot képes majd elviselni, max. egyet-kettőt, de a harmadikba már belerokkan. Nem irigylem O.V.-t sem. Túl sok mozgási lehetősége nem maradt már. Az egész politikai elit pengeélen táncol. Nem, a legtöbb elemző egyszerűen téved. Itt már nem a hatalomért folyik a harc. Hanem a túlélésért. A "rendszerváltozás rendszere" (copyright by Bogár László) megbukott.

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr766297154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pisti, az aragorn 2006.10.06. 10:52:20

Ha már Bogár Lászó, ezt tessék elolvasni: http://gondola.hu/cikkek/50599
süti beállítások módosítása