Szabad, demokrata?

2009.06.05. 23:38

Még kampánycsend előtt egy ici-picit egy kampánystílusról.

Az SZDSZ látszólag versenyez csak szavazatokért a Jobbikkal (nagyrészt azért, hogy ezzel mozgósítsa antifasiszta híveit), valójában a szavazóbázisuk nem fedi egymást. Akitől az SZDSZ rettegni látszik - igaz, csak hosszútávon egyelőre -, az az LMP.

Mi sem bizonyítja ezt, mint az a tény, ahogyan titokban és sunyin lejáratni próbálják az LMP-t, méghozzá egy igen komoly és tudatos kampánystratégiával. Eleinte csak az olyan rágalmakkal indították ezt el, hogy az LMP csak csalással gyűjthette össze a kopogtatócéduláit. Majd elindult a plakátjaik átragasztása.

A Kettős Mérce nevű blog szerint most már az SZDSZ prominens tagjai LMP-t lejáratni kívánó leveleket terjesztenek, összemossva az LMP programját a Jobbikéval, hamis LMP-s Twitter-csatornát üzemeltetnek, a különböző fórumokra LMP-ellenes bérkommentelőket küldenek. Utóbbit az a "Rózsa Misi" is szervezi, aki "korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bérkommentelő csapatot szervezett az SZDSZ-nek, amihez a pénzt Demszky Gábor biztosította, mégpedig azért, hogy Budapestet meg tudják erősíteni a pártnak." Szép, mit mondjak.

Ők a szabad, demokraták, a köztársaság és alkotmányosság védelmezői. 

Ennyire félnek egy, a közvéleménykutatók méréseinek átlaga alapján egy 1% körüli párttól, amely alig ismert?

Demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni, igaz?

Elnézést a témáért és a hevességért, igazából csak felbosszantott, hogy ennyire sunyi és tisztességtelen legyen valaki. 

De evezzünk tovább! A vasárnapi eredményekre a különféle cégek már leadták tippjeiket,  utólag megnézhetjük, ki járt legközelebb az igazsághoz. Azért akkora eltérések nincsenek.

Forrás: Népszabadság

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr926296846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pisti, az aragorn 2009.06.07. 22:53:29

Meglehetősen mellétrafáltak.

miles 2009.06.27. 11:17:13

Nem az a baj, hiogy demokrata, hanem az, hogy nem demokrata, csak liberális...
süti beállítások módosítása