Tegnap egy meglehetősen laposra sikerült tábori találkozó és pár Kedvessel töltött édes óra után kimentem Leányfalura a családom után. A HÉV-en derült ki, hogy a hülye mobilom megint lemerült, s kikapcsolt, még bekapcsolni sem lehetett. Pedig nemrég töltöttem előtte. Szentendrén kénytelen voltam egy kocsmában feltölteni (a töltőm szerencsére nálam volt), így mire kijöttek értem, a családi szalonnasütésnek már vége volt, a tüzet is eloltották. Raktak félre szalonnát, húst, kolbászt, amit sütöttek, mikróban kellett megmelegíteni nekem. Kissé illózióromboló volt. De utána volt családi társasjátékozás.

Ma kicsit kertészkedtünk, napozgattunk, majd kitaláltam, hogy menjünk el biciklizni. Lementünk a bringákhoz, akkor jöttem rá, hogy lánc van a kerékpáromon, s mivel tavaly bicikliztem utoljára, nem tudtam, hol van a kulcsa, azt is lehetségesnek tartottam, hogy annak idején hazavittem Pestre. Kerestünk mindenhol biciklilánc-kulcsokat, próbálgattuk őket a zárba, de semmi sem nyitotta. Már ekkor kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Végül fémfűrésszel oldottuk meg a dolgot. Utána kerekeket pumpáltunk - volna, ha a biciklipumpáink nem mentek volna tönkre egytől egyig. Akárhogy próbálkoztunk, nem tudtuk felpumpálni a kerekeket, sőt, még le is eresztettük véletlenül az egyiket. Itt már feladtam a reményt, elmentem morcizni, de papám még órákig vacakolt a pumpákkal, végül a sok vacak pumpa-alkatrészből sikerült összehoznia egy valamennyire működő pumpát, amivel valamennyire fel tudta pumpálni a kerekeket. Én fröccsel hűtöttem le forró fejemet, mire végre mehettünk pár órára biciklizni. Már az elején rájöttem, hogy a kerekem még mindig lapos, s mamámé is, így hamar megálltunk a pumpa-szerűséggel felfújni őket. De végül sikerült egy jót bringázni, minden nehézség és idegeskedésem ellenére. A végén eltekertünk a cukrászdába, ahol sütiket ettünk, közben Fábry Sándor elkezdett dumálni papámmal (fiatalkorukban együtt fejeltek Leányfalun, onnan ismerik egymást), s nagyon nem akarta abbahagyni. Mi már indultunk volna vissza, de ő még mindig csak lökte a showdert. Hazafele meg Györffy Jánosék nyaralójánál kellett megállni (a híres történész, Györffy György fia), akitől könyveket kaptam kölcsön a szakdogámhoz, s vele is beszélgetni kellett... Szóval lassan értünk vissza a házhoz. De azért jó nap volt, csak már megint nem dolgoztam semmit a diplomamunkámon. Most hazajöttünk, holnap majd munkához látok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.