Tegnap egész nap olvastam, reggel elkezdtem a könyvet, éjjelre befejeztem. Már hiányzott a régi gyorsolvasótempóm, felfrissülés volt ismét egy nekifutásra végigolvasni egy művet. Betegségemre való tekintettel és szellemi inspirálatlanságomnak köszönhetően inkább valami könnyed nyári olvasmányra vágytam, semmi komolyabb szellemi táplálékra. Így kötöttem ki a Star Warsnál. Megvan a prequel-trilógia mindhárom része az öcsémnek, ebből kettőt én vettem még anno neki (jellemző, hogy a három közül egyiket sem olvasta el, csak én), úgyhogy most egy könnyed mozdulattal leemetem a könyvespolcukról és visszafeküdtem zsákmányommal az ágyba.

Ami elsőre megtetszett benne, az a rövid, hangulatkeltő gondolatsor, amely minden részhez van külön (három részre van osztva a történet), és a könyv legvégén is. Ami pedig az első komolyabb csalódás volt, az rögtön az elején a "tájleírás". Kedves (amúgy már gyakorlott) SW-író barátunk röhejes hasonlatokkal teletűzdelt barokkos körmondatokban ecseteli a galaxisban zajló kozmikus jelenségeket, és az űrcsata részletezésénél is olyan szóképeket használ, hogy az ember csak fogja (esetemben forróhomlokú) fejét. A másik megdöbbentő tulajdonsága a műnek, hogy az egyharmada csak a főkancellár kiszabadításáról szól, a többi cselekmény mind bele lett sűrítve a maradék kétharmadba, és ahogy haladunk a végkifejlet felé, annál tömörebb lesz a stílusa. Ez nem csak azért furcsa, mert a filmben mások voltak az arányok, hanem mert a hangsúly így nem a legfontosabb eseményekre tolódik. Nagy érdeme viszont a könyvnek (pláne a filmmel szemben), hogy minden szereplő gondolatait, vívódásait, érzéseit megosztja velünk, méghozzá igen részletesen, végigvezetve minket a folyamatok közötti átmenetekben is, amik a szereplők lelkében zajlanak. Lélekábrázolásból tehát jeles (jó, azért nem szépirodalmi szinten, de amennyit elvárhat az ember egy Star Wars regénytől). Anakin átálása a Sötét Oldalra így nem volt olyan hirtelennek tűnő, mint a filmben, sokkal hitelesebb volt. Bár továbbra is fenntartom a véleményemet, mind a könyv, mind a film kapcsán, hogy Anakinnak meg kellett volna fojtania Palpatine-t, miután az elárulta, hogy mégsincsen még birtokában a halhatatlanság titkának, csak kamuzott. Még Mace Windu karaktere is érdekesebb volt könyvben. Yoda viszont helyenként hisztizett, a jedik ovisok módjára veszekedtek néha, ez eléggé illúzióromboló volt. Nem beszélve arról a jelentről, amikor Yoda álcázza magát Kenobival. Brrr... És hiányoztak nekem a vukik. Amúgy meg, ha valaki szereti a Star Warst, szerintem magával ragadja és nem fogja tudni letenni, mégha a fenti dolgok idegesítőek is benne. Az olvasottabb rajongók pedig jóeső érzéssel olvassák majd az olyan aprócska utalásokat (pl. Garm Bel Iblis szenátor), amelyeket a többség nem ért, és így titkos tudás birtokosainak érezhetik magukat. A magyar fordításban továbbra is zavaró a fényszablya elnevezés (bár egy-két helyen láttam lézerkardnak, fénykardnak és lézerszabláynak is), mégha ez is a pontos, szó szerinti fordítás, a fegyver neve fénykard és kész. Május negyedikén találkozunk!

Ma már csak hőemelkedésem volt, ez jó. Most pedig gyorsan össze kéne szednem valamit a Művészetek Völgyéről és elküldenem az OrientPressnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.