Egy nehéz hét után

2006.09.30. 14:05

Meglehetősen sűrű, kötelességekkel teli hét áll mögöttem, rendkívül kevés alvással és sok feszültséggel, hála Istennek, hogy vége van!

Tegnap Gondolin megbeszélés és olvasás-mozgás-próba. Háááát. A szereposztás olyan, amilyen. A visszamondások miatt azt hiszem, eléggé megnehezedett a dolgunk. A főszereplőkön sokat kell csiszolni még. A kisebb szereplőket pedig ostorral terelgetni próbára. A próbafegyelem kialakul majd, csak két fiúval lesznek gondok e tekintetben. Maga a darab egyébként nem rossz, bár a párbeszédek helyenként eléggé gyengék, de legalább pörgősebb, mint az Aldarion. Mindenesetre most még optimista vagyok, ha meglesz a heti két próba legalább, és azt becsülettel végigcsináljuk, a LEP-re összeáll majd valami belőle.

Tegnap 11-kor már aludtam, alig bírtam este ébren maradni már. Bár párszor felriadtam és kicsit forgolódtam, sikerült elég sokat aludnom (ha szakaszosan is) és ma délben keltem. Azt hiszem, egy hónapja nem aludtam ki magamat rendesen. A titkos projektel kapcsolatos megbeszélés elmaradt, amit nem egészen értek, Tevildonak hívnia kellett volna. A hétvégém kutatással, szakirodalom-olvasással telik majd a terveim szerint. Hamarosan megint összeszedik a kutatócsoportunkat és akkor be kéne számolnom az erdélyi eredményeimről. Hümm. Nem tudom, mit fog szólni Marx ahhoz, hogy a csoport alig csinált valamit a nyáron. Mindenesetre megpróbálom kidumálni magam, tudok valamit rizsázni Oroszhegyről a kusza jegyzeteim alapján, mégha kérdőíves felmérést nem is csináltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr826297156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gillz 2006.10.03. 11:27:00

a szereplőkön először nem csiszoni kell, hanem ki kéne alakítani a karaktereket :D a csiszolás majd ráér a távoli jövőben, ha van mit csiszolni.
süti beállítások módosítása