"Na mi a helyzet?"

2008.01.09. 21:26

Idei első blogbejegyzésem. Igazából azért nem írtam eddig, mert nem ülepedtek még le az élmények bennem teljesen - volt szilveszter, LEP, melózás, betegeskedéssel. Igazából most sem tudom, mit írjak róluk, eseményvázlatot vagy szubjektív benyomásokat?

Szilveszterkor már beteg voltam, erős megfázás, ilyesmi, de semmi komoly, (szerintem) nem volt még hőemelkedésem sem. Éppen ezért a szilveszteri buli tábori sógornőmnél részemről visszafogottabb volt, de nem is hiányzott most a nagyobb bulizás. LEP-et félgőzzel csináltam, lelkesedés nélkül, ami azért érződött is, főleg az előadásomon. Azért nem bántuk meg, hogy szerveztünk. Adatrögzítésre minimális időm jutott az új melóm mellett, ami egyelőre még elég jó, és nagyon jó lenne, amíg így maradnánk, de addig marad csak az aranyélet, amíg hárman vagyunk. Vicces dolog, amikor megelőzzük az MTI-t. Néha meg mindenki mást. (Persze, az újságíróink ránk se bagóznak, ezért nem tudom, nem feleslegesen töröm-e magamat ott. Ha nem használják fel, amit gyűjtünk, akkor nem érdemes teljes gőzzel törtetnem.)

És most már erőt kell gyűjtenem a táborszervezésre is, mert itt az ideje nekilátnom végre nekem is. Jah, és persze esküvőt szervezni. Februártól ténylegesen is.

A hülye gépem megint vacakol, csak csökkentett üzemmódban enged fel, demajd megzabolázom.

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr776297024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása