2006.07.06. 17:51

Elkezdtem a nyaralást, voltam pár napot lent Leányfalun, a végén még az idő is egész kellemes lett. Azután újabb csoportterápia Marx-szal, aki újabb feladatot sózna rám minden tiltakozásom ellenére, holott az eddigiekkel sem állok valami fényesen. Nincs lelkierőm ebben a szép nyári időben bent ülni és szövegelemezni. Pedig kéne.

A Reformátusok Lapjának előző és mostani számában megjelentek már a cikkeim, és mostantól fogva rendszeresen meg is jelennek majd, révén én lettem az ifjúsági oldal Tudod-e? rovatának vezetője.  

Továbbá újabb állással próbálkozok, hátha... bár talán elkéstem már a jelentkezéssel.

T.HU továbbra is akadozik, de legalább csapattopic van már. A szerkesztőségi ülésen kipletykáltam magam Sith Mesteremmel és TF-es szervezőtársammal. Jó volt. A domaint megvettük. Illetve még csak az első felét. Hümm.

A táborban sátrazni fogunk, ma fel is állítottuk próbaképpen, egész gyorsan ment.  Jó kis szmiálnak tűnik, annyi szent!

"Mert nem az út nehéz. A nehézség maga az út." (El Camino)

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr196297191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sirgon 2006.07.07. 13:51:30

Van benne föfolyosó, meg oldaltnyíló szobák?
süti beállítások módosítása