Munkák

2006.11.10. 14:12

Tegnap sikerült a Duna TV-ben majdnem egy órát konzultálnom Marx-szal, végre! Nem mintha akkora előrelépést jelentett volna. Egyrész mert a háttérben szólt a tévé, másrészt Marx sem tudott mit kezdeni a konkrét szövegeimmel, pl. a Szent László-énekkel, és latinul se nagyon tud.  De azt a tanácsot kaptam, próbáljam meg felvázolni a korabeli hivatalszervezet felépítését (egy oklevél keletkezésének, útjának történetével is), a népi közösségek felépítését, irodalmi és kulturális hálózatokat, családtörténetet vagy egyéb prózai leírást, stb., majd rajzoljam le ezeknek a struktúráit, elemezzem, hogy ezeken belül ki/kik/mi/mik beszélnek kivel/kikkel/mivel/mikkel, miről/mikről/kiről/kikről, hogyan, miért, milyen nyelven, egyirányú vagy többirányú-e az információáramlás, milyen úton halad az információ, az evilági társadalmi-politikai kommunikáció vagy a szakrális-spirituális kommunikáció viszonyrendszerébe illeszkedik-e, kik hallhatták/olvashatták még, meg hasonlók. A nyilvánosság és reprezentáció kérdéseit most még hagyjam, azt majd utána. Hümm. Ezek valamivel konkrétabb tanácsok, remélhetőleg tudok majd velük mit kezdeni.

Ezen kívül kiderült, hogy a RefLapnál valaki reklamált, hogy téves adatot közültem a Tudod-e? rovatában. Utánanéztem, megbeszéltem az oldal szerkesztőjével, egy félreérthető fogalmazási és központozási hiba miatt lehetett rosszul értelmezni a dolgot. Erre legközelebb jobban oda kell figyelnem!

A bejegyzés trackback címe:

https://pistiazaragorn.blog.hu/api/trackback/id/tr706297137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása