C. Molnár Emma úgy látja, hogy míg a rosszat könnyedén megosztják egymással az emberek, a boldogság egyre inkább tabuvá válik.

"Ez nem álszent magatartás - sőt, ha úgy tetszik, ez az igazi tabu téma. Mert a tabu eredetileg azt jelenti, hogy a kimondhatatlan, a megnevezhetetlen, amit, ha mégis megnevezek, akkor valami rossz történik. Ezért mondjuk, hogy az örömhírt 'el lehet kiabálni', vagy, hogy 'ne igyál előre a medve bőrére'."

A szakember szerint van egy másik oka is annak, hogy miért nem beszélünk az örömeinkről: sokan úgy érzik, hogy ez egyfajta dicsekvés, amit bűnként, szégyenként értékelnek.

"Nagyon nehéz megtalálni közléseinkben azt a keskeny sávot, amelyik a dicsekvés helyett, a saját jó közérzetünkről szól. Félünk attól, hogy nevetségessé válunk, hogy 'elkiabáljuk', hogy irigyeket szerzünk - emiatt inkább a panaszokról, a bánatokról, a megalázottságról, a sértettségről, a mellőzöttségről beszélünk - tehát mindarról, ami a rossz közérzetet hordozza és jelenti - mondja a pszichológus. "Pedig azt gondolom, hogy az élet lényege éppen az, hogy szeretettel és örömmel csináljuk a dolgainkat."

[origo]