Ma 3 órás sorbanállás beiratkozáshoz, étlen-szomjan egy ablaktalan, levegőtlen szűk folyosón tömörülő tömeg közepén. Túléltem, s javarészt sikerült is, de még 1 sorbanállás hátra van.

Károlyi-kert nagyon szép hely. Imre lassan gyarapodik.

"Az InfoCsoportnak meg kell harcolnia minden egyes információért!" (egy bizonyos elnökségi tag)

Hm, és én még azon törtem a fejem, miért nem működik rendesen a vezetőségi kommunikáció. Megható, hogy ennyire értékelik a csoportom munkáját és ilyen segítőkészek...

Elnökünk, gratulálok ahhoz a hosszú bejegyzéshez a Kismaros topicban! Igen, így kéne csinálni. Ha minden alkalommal ilyen profin kommunikálna a vezetőség, nem lenne annyi konfliktus. Most egészen ledöbbentem, ez a bejegyzés még őhozzá képest is mestermunka. Érezhetően csökken is a feszültség, ana is kezd felengedni.

A vezetőségnek nem kéne annyira lustának, nemtörődömnek és elkülönülőnek lennie, akkor egész jól tudnák működtetni a társaságot. Megint tanújelét adták annak, hogy képesek rá. Csak egy kis odafigyelés és áldozatkészség kérdése az egész.

Kár, hogy ez a bejegyzése eléggé későn, a konfliktus kirobbanása után lett csak kész. De jobb későn, mint soha!

A program is igen ígéretes, színvonalas az egész így első ránézésre.

Szakdogaírás, vendégeskedés, semmi említésre méltó. Csiszoltam a blog linkjein, most ha föléviszed az egeret, kiír mindenféle okosságokat.  Hiányzik Kedves!

Az ember azt gondolná, hogy ha elindít valamit, akkor kézben tudja tartani a dolgokat. De a lavina nem áll meg egy parancsszavunkra a lejtőn, s minél lejjebb jut, annál gyorsabban, annál nagyobb erővel halad tovább. Mi legyen hát az illúzióval, mely szerint lassíthatjuk vagy megakadályozhatjuk a dogokat? Oszlassuk szét őket, nézzünk szembe a valósággal, vagy inkább menjünk vissza vadkacsára vadászni? Mondogassuk magunknak azt, hogy "nincs kanál", hátha ettől jobb lesz?

Kedves, köszönöm a mai napot!

Ma sikerült továbbírnom a szakdogát, ami nagy szó, mert eddig kutatómunka volt és papírra firkálás, de most magát a második fejezetet gépeltem tovább és beillesztettem a táblázatot meg ilyenek és tök jó, de még mindig túl lassú vagyok.

Az emtétés "New Orleans-jelenségről" most nem fogok írni, hiába szeretnétek. Aki kíváncsi a véleményemre, keressen meg személyesen! Egyébként meg inkább villámhárító-szerepet szeretnék betölteni benne, jóllehet, ez eddig nem jött össze. Igaz, nehéz úgy villámhárítani, hogy a vezetőségi levelezésről meg hallgatnom kell a tagság előtt, s nem kikotyogni, milyen előzményei voltak Kismaros hivatalossá tételének... A Kórus kissé más tészta. De tényleg nem akarok ezekbe belemenni itt. "Da pacem Domine!" 

Kedvesnek köszönöm a mai napot és Szentendrét, de úgy is tudja, mit akarok mondani!

Charlie és a csokigyár: aranyos, helyenként picit talán szájbarágós, de nagyon szórakoztató, groteszk és beteges humorral megáldott családi mozi, zseniálisan elrejtett utalásokkal és párhuzamokkal, Johnny Depptől megszokott igényes színészi játékkal, kissé talán idegesítő zenével. Szarumán fogorvos civilben. Hát, nem csodálkoztam, hogy nem pedikűrös...  Mozizás után azon tanakodtunk, milyen szerepjátékos karakternek lehetne  kidolgozni Willy Wonkát, a bárdot elvetettük, mert nem illúzió-jellegű mágiája van, inkább mágus (sorcerer), még előny-hátrány dolgait is kibeszéltük.

Tegnap és ma: munka (bepötyögtem a gépbe pár táblázatot meg térképet csináltam, könyvtárban is voltam), randi (:nyiff és barack: ). Kezdek fáradni, úgy tűnik, az előttem álló feladatok súlya rámtelepedett, s egyre több energiámat emésztik el a mindennapok. Nem baj, holnap egy kis kikapcsolódás, már alig várom!

Tegnap egy meglehetősen laposra sikerült tábori találkozó és pár Kedvessel töltött édes óra után kimentem Leányfalura a családom után. A HÉV-en derült ki, hogy a hülye mobilom megint lemerült, s kikapcsolt, még bekapcsolni sem lehetett. Pedig nemrég töltöttem előtte. Szentendrén kénytelen voltam egy kocsmában feltölteni (a töltőm szerencsére nálam volt), így mire kijöttek értem, a családi szalonnasütésnek már vége volt, a tüzet is eloltották. Raktak félre szalonnát, húst, kolbászt, amit sütöttek, mikróban kellett megmelegíteni nekem. Kissé illózióromboló volt. De utána volt családi társasjátékozás.

Ma kicsit kertészkedtünk, napozgattunk, majd kitaláltam, hogy menjünk el biciklizni. Lementünk a bringákhoz, akkor jöttem rá, hogy lánc van a kerékpáromon, s mivel tavaly bicikliztem utoljára, nem tudtam, hol van a kulcsa, azt is lehetségesnek tartottam, hogy annak idején hazavittem Pestre. Kerestünk mindenhol biciklilánc-kulcsokat, próbálgattuk őket a zárba, de semmi sem nyitotta. Már ekkor kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Végül fémfűrésszel oldottuk meg a dolgot. Utána kerekeket pumpáltunk - volna, ha a biciklipumpáink nem mentek volna tönkre egytől egyig. Akárhogy próbálkoztunk, nem tudtuk felpumpálni a kerekeket, sőt, még le is eresztettük véletlenül az egyiket. Itt már feladtam a reményt, elmentem morcizni, de papám még órákig vacakolt a pumpákkal, végül a sok vacak pumpa-alkatrészből sikerült összehoznia egy valamennyire működő pumpát, amivel valamennyire fel tudta pumpálni a kerekeket. Én fröccsel hűtöttem le forró fejemet, mire végre mehettünk pár órára biciklizni. Már az elején rájöttem, hogy a kerekem még mindig lapos, s mamámé is, így hamar megálltunk a pumpa-szerűséggel felfújni őket. De végül sikerült egy jót bringázni, minden nehézség és idegeskedésem ellenére. A végén eltekertünk a cukrászdába, ahol sütiket ettünk, közben Fábry Sándor elkezdett dumálni papámmal (fiatalkorukban együtt fejeltek Leányfalun, onnan ismerik egymást), s nagyon nem akarta abbahagyni. Mi már indultunk volna vissza, de ő még mindig csak lökte a showdert. Hazafele meg Györffy Jánosék nyaralójánál kellett megállni (a híres történész, Györffy György fia), akitől könyveket kaptam kölcsön a szakdogámhoz, s vele is beszélgetni kellett... Szóval lassan értünk vissza a házhoz. De azért jó nap volt, csak már megint nem dolgoztam semmit a diplomamunkámon. Most hazajöttünk, holnap majd munkához látok.

Hazajött Kedves, kimentem elé a reptérre, s Vele töltöttem a délutánt. :barack: (A többi nem publikus. )

A mai napon meg kell emlékeznem két ember halálának fordulójáról. Mindketten meglehetősen fontos szerepet töltenek be jelenleg az életemben. Az egyikük 1973-ban halt meg, olyan irodalmi és nyelvészeti munkásságot hagyva maga után, mely felért egy kulturális forradalommal. Emlékezzünk hát a Professzorra, John Ronald Reuvel Tolkien-re! A másik személy 1031-ben hunyt el tragikus hirtelenséggel egy vadászat során szerzett halálos sebesülése következtében. Emlékezzünk hát Árpádházi Szent Imre hercegre, a "liliomos királyfira", akiről a szakdolgozatomat írom. Szeptember 2-a kettejük emlékének napja legyen!